Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Köszöntöm a honlapomon!

Kovács Tamás vagyok, Győr Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra. Ez a honlap azzal a céllal jött létre, hogy folyamatosan tájékoztassam Önöket a városrészben folyó fejlesztésekről, tervekről, illetve továbbra is várom ötleteiket, megoldandó problémáikat, észrevételeiket. Hiszek benne, hogy csak közösen tudjuk városunkat, városrészünket szebbé, élhetőbbé tenni.

Tel: 30/9970401
Email: kovacstamas9@freemail.hu


Répce utca 1-7.

Győr élen jár az energetikai felújítások terén, ami Marcalvárosba is jól látszik. A Répce utca 1-7. számú lakótömb felújításához a Magyar Állam és a Győri Önkormányzat több mint 44 millió forinttal járult hozzá.









Játszótér 2.

A lakók kérésére elkészült a Szent Imre 53. számú ház mögötti játszótér kerítése, a gyerekek biztonsága érdekében.











Szórólap

Ahogy minden évben úgy idén is a körzetben található 4500 postaládába juttattam el szórólapomat. Ezen az elérhetőségeim mellett a 2016-ban elvégzett munkák egy része szerepel. Kérem, segítsék munkám idén is. Köszönöm.








Otthon Melege

Újabb lépcsőházak újultak meg Marcalvárosban. Az „Otthon Melege” program keretében, többek között a homlokzat hőszigetelése, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés történt a Répce 39-41. számú házakban. Az állami támogatás és az önkormányzati támogatás összesen 27 millió forint volt.









Boldog Karácsonyt

Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek!
"Adjál akkor is, ha kevés van neked is, adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá, adjál akkor is, ha neked nem adtak, adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség - és közben észrevétlenül a reménység emberévé leszel."
Pál Ferenc
Fotó:Marcali Gábor





Kültéri edzőpark Marcalvárosban

A tavaly átadott futópálya környéke további fejlesztésekkel bővült.

Győr+











Faültetési program

Az idei őszi/téli fatalepítési időszakban több mint 50 fa lett kiültetve körzetünkben. Az adott helyszín adottságait, és az utcaképet figyelembe véve főként gömbkőrist, gömbmeggyet, gömbjuhart, oszlopos gyertyánt, oszlopos juhart és oszlopos hársat telepítettek. Ezen kívül megjelentek a füzek, platánok, égerek, tölgyek és olyan különleges fajok is mint a júdásfa, tulipánfa, ámbrafa vagy a csörgőfa. Közel háromezer fát ültettek el 2014 óta Győrben a faültetési programnak köszönhetően.





Kerítés

A Szent Imre út 8-24. számú házak mögött, tavaly kialakított focipálya, parkoló felőli oldala mentén, a lakók kérésére egy 32 méter hosszú, 1 méter magas dróthálós kerítést helyeztünk ki a gyerekek és az autók védelme érdekében...









Megújuló járdaszakasz

Több mint 70 méteren újult meg a járda a Cuha utcában, miközben a Cuha utca 11-13. számú házak előtti beugróban 146 m2 gyeprácskő burkolat és 58 méter szegély lett cserélve. A korábban meglévő vízelvezetési probléma is megoldódott.









"Szép környezet - Jó közérzet"

Az idei évben tizedik alkalommal hirdette meg a győri önkormányzat a „Szép környezet – Jó közérzet” környezetszépítő versenyt, családi ház, társasház, illetve lakásszövetkezeti lakótömb, erkély és üzletek teraszai kategóriákban. A félszáz jelentkezőből volt jelentkező városrészünkből is. Különdíjban részesült az Ifjúsági Lakásszövetkezet (Zrínyi u. 70-74.). Ha szívesen szépítené meg Ön is a háza környékét, kérem, keressen. Mindenben segítek, hogy városrészünk szebb legyen.




Erzsébet-liget 3.

Idén is folytattuk a városrészben található pihenőpadok cseréjét. Többek között az Erzsébet-ligetben helyeztünk ki új padokat az évtizedes ülőalkalmatosságok helyére.